Fotó: Mindeközben Orbán Viktor
"Új Idők - Magyar Idők" - ezzel a kommenttel került ki Orbán Viktor Facebook oldalára egy fotó, melyen a miniszterelnök épp a Napi Gazdaságból Magyar Időkké lett kormányújságot olvasgatja.
"Új Idők - Magyar Idők" - ezzel a kommenttel került ki Orbán Viktor Facebook oldalára egy fotó, melyen a miniszterelnök épp a Napi Gazdaságból Magyar Időkké lett kormányújságot olvasgatja.
Keddtől Magyar Idők néven jelenik meg a Napi Gazdaság. A lap a névváltás után is a tavasszal 16-ról 20 oldalasra növelt terjedelemben jelenik majd meg, és sem a tematikák közötti arány, sem a szerkesztőség létszáma nem változik már. Az eddigi lazacszínt a fehér váltja fel.
Sok a rejtőzködő terrorista a bevándorlók között – írja egy állítólagos honvédelmi tanulmányra hivatkozva a Napi Gazdaság.
A kormány vizsgálja annak a lehetőségét, hogy akár a hadsereget is bevesse a menekültáradat kordában tartására - írja a Napi Gazdaság szerdai száma.
Távozik posztjáról a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója – értesült a Napi Gazdaság. A lap szerint Szabó László Zsolt saját maga döntött a lemondásról, és nem indokolta a döntését. Az MTVA hétfőn késő délután megerősítette a hírt, és megköszönték Szabó László Zsolt munkáját.
Elmaradhat az állami tulajdonba került MKB Bank és Budapest Bank egyesítése – írja a kormányközeli Napi Gazdaság a Miniszterelnökségtől kapott információk alapján.
Nem csak a nevét, hanem a jellegzetes lazacszínű papírját is lecseréli az átalakuló Napi Gazdaság.
Magyar Idők néven folytatja tovább a nemrég kormányközelivé vált Napi Gazdaság ősztől. A lapot közéletivé alakítják át a tervek szerint, ezért kellett az új név is, ami már szerepel az NMHH adatbázisában és internetes címeket is levédettek hozzá.
"Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk" - mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János, aki szerint minden itt élő számára világossá vált, hogy a bevándorlók súlyosan veszélyeztetik az európai emberek életminőségét.
A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati számában megjelent interjúban Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.
Erősít a Posta a pénzügyi vonalon, de elsősorban kis hitelből szeretne jó sokat adni.
A Continental Dohányipari Csoport elnökéhez került a Napi Gazdaság 49 százaléka – írja a Válasz.hu.
A Napi Gazdaság szerint a kormány vizsgálja, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát a bevándorlók előtt, hogy megakadályozzák ezzel a délről illetve keletről Európába igyekvő menekültek és migránsok belépését.
A Habony Árpád által építgetett új jobboldali médiabirodalom ügyes-bajos dolgairól ír az eheti Magyar Narancs. A cikk a Napi Gazdaság kormányközeli lapból még kormányközelibb lappá válását járja körül, amit Liszkay Gábor "bevonulása" pecsételt meg.
A kormányközeli Napi Gazdaság azt írja, Orbán veje az őt ért támadások miatt inkább megszabadult azoktól az érdekeltségeitől, amik közbeszerzésben érintettek.
A kormány adatai szerint napi szinten másfél milliárd forinttal nőtt a fogyasztás azóta, hogy bevezették a vasárnapi boltzárat.
Egy törvényjavaslat szerint az állam átvállalná a BKV 52,29 milliárd forint hitelét, amelyet idén kellene törleszteni. A közlekedési társaság ezzel nagy tehertől szabadulna ugyan meg, de a finanszírozásának hosszú távú rendezése még hátravan – derül ki a hétfői Napi Gazdaságból.
A médiapiac szereplőinek is lényeges lehet a jövő évi adócsomag, amelyben a Napi Gazdaság értesülési szerint a terjesztési díjak ügyéről is rendelkeznek majd. Az indítvány egyik passzusa megakadályozná, hogy magyarországi terjesztési díjat kérjenek olyan, úgynevezett jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók, amelyek külföldre költöztetik a székhelyüket.
A Hír Televízió korábbi Célpont című műsora C-pont néven folytatja az oknyomozást a Napi Gazdaság Online-on.
A távközlési iparra is az vár, mint a húsiparra – egyes tételek után fizetendő adóval kapcsolatban a kormány – úgy tűnik – hajlandó a csökkentésre.